Flamann Ildikó fazekas, kerámikus bemutatkozása

Flamann Ildikó a Budavári Palotában, a Mesterségek Ünnepén.Alföldi, pontosabban hódmezővásárhelyi fazekasnak vallom magam. Használatos edényeimen ennek a tájegységnek a motívumait jelenítem meg közel 40 éve, egyéni stílusban. A három tájegységből a csúcsi motívumokat használom leginkább, a fehér alapon kék írókázást. Tabáni edényeimen alkalmazom az összes fazekas mázakat, mint sárga, zöld, barna, ritkán kék és bordó színeket.

Sokáig csak népi kerámiákkal foglalkoztam, Teaszűrős raku  bögrék, ősi magyar motívumokkal.főként használati edényeket készítettem, sütő-főzőedényeket, bögréket, étkészleteket, tárolóedényeket, és fali tálakat. Később új technikákat is szerettem volna kipróbálni, így találtam rá, a számomra teljesen új raku technikára. Ezeken az edényeken őseink motívumait, a magyar népvándorlás kori mintákat rajzoltam meg.

Később, amikor az unokáimnak meséket olvastam, s ők tágra nyílt szemekkel hallgatták, akkor született meg bennem az ötlet, hogy a meséket formáljam meg képekben. A meséket újra meg újra olvasva gyermeki kíváncsisággal kezdtem el a mesefigurákat képekben megjeleníteni. Így születtek meg a magyar népmesék, és a Grimm mesék nyomán készült színes kerámia meseképeim, melyeknek első bemutató kiállítása az Ópusztaszeri Nemzeti Történelmi Parkban volt 2011 augusztusában, Jankovics Marcell megnyitásával, "Magyar mesék kerámia képekben" címmel..

A rátóti csikótojás. Kerámia mesekép. Készítette: Flamann Ildikó.

 
Kiállítások, galériák
Horváth-Lukács Galéria
Ajándék ötlet karácsonyra: A Horváth & Lukács Galériában, Nagycenken falra akasztható kerámia képek kaphatók.
MAG
Magyar Alkotó Művészek Galériája Budapest, V.ker. Semmelweis.1-3
Képíró Galéria
Képíró Galéria Bp .V.ker.Képíró.u.5
Passage Galéria
Passage Galéria Bp..V .Károly.krt.22
Ópusztaszer 2011
Magyar mesék kerámiaképekben. Kiállítás megnyitó Jankovics Marcellel...